Szentírás:
“Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”” (Lk. 1,38)
Ima:
Elmondom az Úrangyalát reggel, délben és este – közben elgondolkozom, miben tudnék én Mária engedelmességére hasonlítani.
Cselekedet:
Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe van. Felkeresek egy Mária emlékhelyet, vagy egy Mária szobrot/kápolnát egy templomban, és megköszönöm Máriának mindazt, amit tett. Gyújthatok gyertyát, vihetek virágot vagy imádkozhatok tetszés szerint, de ma nem kérek Tőle semmit, csak megköszönök.
Könyörgés:
Mindenható istenünk,
te azt kívánod tőlünk,
hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját.
Ne engedd, hogy gyöngeségünk letörjön minket
míg mennnyei orvosunk érkezését várjuk.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.