- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Mindent elhagyni, ami gátol Felé, mindent odaadni…..
Ahogyan egyre közelebb kerülünk Istenhez az életünkben, egyre magasabbra jutunk saját Golgotánkon is. Hosszú és viszontagságos ez az út, többször elestünk, többször felálltunk, de valahogy mentünk tovább, hurcoltuk a keresztünket.
Talán úgy érezzük, már mindenen túl vagyunk, jöhet bármi, most már talpon maradunk, most már nem tántorít el soha semmi erről az útról.
Megerősödtünk a szenvedésben, már képesek vagyunk áldozatot hozni a szeretetért és képesek vagyunk viszonzás nélkül tenni a jót. Szinte mindenünket Krisztus szolgálatába állítottuk.
Ekkor a végtelenül kegyelmes és jó Isten letekint ránk és mikor azt gondoljuk, most talán megáld minket jóságunkért, akkor Ő még egy forgószelet bocsát ránk, ami ide-oda dobál minket és elveszi azt is, amink még maradt. Azt, amit magunktól nem voltunk hajlandók letenni, amit meg akartunk tartani magunknak. Elveszi mindenünket, ami nem erre az útra való. „Test nem örökölheti Isten országát“ – mondja szent Pál, és a legnagyobb szenvedést ez okozza. Nem az, amikor arcul ütnek vagy vádolnak jogtalanul, amikor leköpdösnek, vagy nem veszik észre a szeretetünket. A legjobban az fáj, amikor oda kell adni azt, amihez még belül ragaszkodtunk, vagy elengedni azt, ami vagy aki nem az életünkbe való.
Beláthatjuk, hogy a kegyelem eszköze ez. Akinek semmije se marad, már nem fél, hogy elveszít valamit. Amikor semmink nincs, akkor vagyunk a leggazdagabbak, mert a bennünk lévő űrt végre csak Istennel tölthetjük fel. Már nem mi, hanem Ő irányít, ezért már nem véthetjük el a lépést az üdvösség felé.
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!