- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Hányszor történik, hogy mi magunk is ítélkezünk.
Előítéleteink vannak. Beskatulyázunk valakit. Beskatulyázunk egy szitációt, egy történést. Mert már hallottunk valami hasonlóról, aminek ismerjük a végét. Ezért most azt gondoljuk, az a szituáció, amiben vagyunk, pont ugyanolyan.
Nem az embert nézzük, aki a szituációban van. Magunkat nézzük. Magunkból indulunk ki. A pszichológia nyelvén: kivetítünk.
Kivetítjük félelmeinket, gyengeségeinket valakire, akiről a számunkra megismert információk alapján gondolunk valamit. Ez történhet a külső alapján, de leggyakrabban és legészrevétlenebbül mégis az emberek közötti távolságtartásban nyilvánul meg.
Azt gondolhatom: ez az ember biztos “olyan”, biztos “az” jár a fejében, biztos “azt” akarja, biztos rossz úton jár, tudom, honnan jön, kinek a fia, ismerem a fajtáját, olyan ember, mint ő, kizárt, hogy tiszta vagy őszinte legyen stb.
Vagy máskor: Most végre “helyzetben” vagyok, ő pedig valaha megbántott. Most én jövök és megleckéztetem, megérdemli, hogy szenvedjen egy kicsit.
Más esetben: ez az ember nem tudja, mit csinál. Biztos rossz úton fog járni, ha ÉN nem segítek neki, nem avatkozom bele az életébe és nem akadályozom meg, ami szerintem nem jó. (gyakran az Úr hívását megakadályozó szülők, a pályaválasztásba, társválasztásba való önző beleavatkozás, minden esetben az Úr akaratának figyelmen kívül hagyása)
Leggyakrabban pedig: Inkább nem ismerem meg őt mélyebben, mert ha őszinte leszek vagy kiadom magam, ő majd egyszer visszaélhet ezzel. Ha megszeretem, előbb-utóbb biztos bántani fog engem, csalódást okoz majd, valami olyat tesz, amiről most még fogalmam sincs konkrétan, de nekem nem lesz jó, ezért megpróbálom már az elejétől fogva csak kihasználni vagy esetleg máris kirugdosni őt az életemből, a szívem köré meg erősebb falat építeni.
Önzésünk gyakran Isten akarata helyett még saját magunkat helyezi a középpontba.
Ezt tette Pilátus is. Nem akarta megismerni Jézust, inkább a népnek hitt, inkább kételkedett a látott cselekedetek igazságában.
Mielőtt ítélni akarnék, tudjam, ki vagyok.
Nekem is csak felületes kapcsolataim vannak?
Nem lehet, hogy Isten azért akar valakit az életembe hozni, hogy kegyelmeket adjon vele? Vagy még inkább: esetleg rám akarja bízni, hogy segítsem azzal, amim van?
Ki tudom-e nyitni a szívem, hogy megismerjem a valódi embert, aki előttem áll? Valóban az övé a gyengeség és a tévedés? Nem esetleg az enyém? Ismerjem meg őt. Vegyem az időt, nyissam ki a szívem, vállaljam a szeretet rizikóját, vállalva, azt is, hogy fájdalmam is lehet benne – hisz Jézus nem ezt tette?
Tegyek egy lépést a másik felé a szeretet útján. Annak az embertársamnak, akit eddig nem akartam megismerni, tegyek valami jót, imádkozzam érte, vagy csak fogadjam el. Ne álljak a szeretet útjába. Nem az én dolgom ítélni.
Kérjem imában az Úr szemeit, hogy vele tekinthessek minden embertársamra.
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!