- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Mindig könnyebb megfutamodni, bezárni a szívünket vagy épp megsértődni.
Erre még a rosszindulatú ember is képes.
Könnyebb azt mondani, én megbocsátok, de a másik jöjjön és kérjen bocsánatot….Én nem haragszom, de keressen a másik, egy kicsit megleckéztetem, egy kicsit szenvedjen értem, ha már megbántott…
Ugyanígy könnyebb a számunkra kényelmetlenséget okozó emberekkel szemben úgymond konfliktust kerülni – legalábbis szépítő kifejezéssel valami ilyesmit hazudni magunknak. Faképnél hagyni az első nézeteltérésben, vagy épp angolosan lelépni és csendben eltűnni a kényelmetlen szituációk elől.
Olyannyira elszoktunk a szeretet-kapcsolatoktól, hogy ha valaki megérint vagy kinyitja felénk a szívét, mi úgy megrendülünk és megijedünk, hogy hazáig szaladunk. Ott aztán visszabújunk a csigaházunkba, jól bezárjuk az ajtót és csak pislogunk, hogy ez most mi volt. Milyen nevetségesen hangzik. „Én ebbe nem megyek bele. Nekem ez nem hiányzik, hogy majd aztán az legyen, hogy…..“
Ha pedig velünk történik ilyesmi, és ezt a reakciót kapjuk, ugyanúgy behúzzuk a kéziféket, hiszen, ha valaki nem akarja, hogy szeressem, miért is lennék terhére a szeretetemmel. Inkább magamba fordulok és sírdogálok, hogy engem senki se szeret.
Erre nevel a mai társadalom, számtalan lehetőségünk van, hogy felejtsünk, csak nézzünk meg egy mozit, igyuk le magunkat, sportoljunk végkimerülésig, bulizzunk, kössünk felületes kapcsolatokat, forduljunk a munkába, vagy meneküljünk a virtuális térbe.
Jézus ezt tenné?
Miért nem veszem fel a szeretet keresztjét és viszem magammal? Miért nem szeretek tovább – csendesen? Akkor is, ha nem kellek, vagy ha nem szeretnek viszont?
Miért nem tisztázom szemtől szemben szeretettel a félreértéseket vagy a – vélt – sérelmeket azzal, akivel történtek?
Miért nem hordozom szeretettel imában, azt aki nem hajlandó beszélni velem?
Induljunk és keressük meg, hol hagytuk el vagy hol tettük le a keresztünket útközben, vegyük fel csendesen, és lépjünk a mi Urunk nyomán, még akkor is, ha nem látszik az út vége. Kérjük Őt, hogy legyen velünk abban, hogy szeretetben való megoldást találjunk a nehézségeinkre.
Vezessen minket ebben a félhomályban az a hit, hogy bár a keresztút a halálba, de ugyanakkor a feltámadásba is vezet.
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!
