BLOG

A élet értelme
Az egész még Pesten kezdődött a kétezres években, valahol az Uránia mozi előtti dugóban egy hétfő reggel. A kocsiban araszolva vártam, hogy végre elérjük az Astoria kereszteződését, ahonnan már legalább hármasba lehetett váltani, úgy haladt a sor át az Erzsébet…
Halottak napja – megemlékezés másképp

„Úú milyen sigma volt a nagypapa!” – hangzott el a kiskamaszok szájából ma este. Valamilyen kóbor ötletnek köszönhetően ugyanis a temetői gyertyagyújtások után meghívtuk a családot egy gesztenyepürével egybekötött régi fotó-nézegetős emlékezésre. Négy generáció gyűlt össze a nappaliban, unokatesókkal, nagyszülőkkel…

Naphimnusz volt a mai hajnal

NAPHIMNUSZ volt a mai hajnal. Tegnap véget ért a tanév, és este azt gondoltam, ma kipihenjük magunkat ébresztő nélkül. Mégis úgy alakult, hogy 4 óra 40-kor kinn voltam a mezőkön, hogy a napfelkeltében adjak hálát az új reggelért. Nyári napforduló…

Az újévi remény zarándokainak

„Gyűjtsetek kincset a mennyben” (Mt 6,20) Olyan reménytelen a világ! – hallani a sóhajt nap mint nap. Pedig Isten a reményt éppúgy beültette a szívünkbe, mint a szeretet magját. A remény szállt fel egykor a homályból Izrael Emánuelt hívó hangjában…

Fenntarthatóság otthon

Hála van bennem ezen az őszi délutánon. Nem vagyok egy nagymenő gazdasszony, életem legnagyobb részét emeletes házban töltöttem. De mégis, amikor elkezdtem a kétkezi munkát, sokminden megváltozott. Sokat tanultam. A kert, ami sosem lesz csilivili, megtelt élettel. Na meg feladattal,…

Életed utolsó napja

Képzeld el, hogy felébredsz reggel és az az üzenet marad meg álmodból, hogy a mai lesz életed utolsó napja. Elgondolkodsz, mi van, ha tényleg így van? Mivel töltenéd a napot? Még félálomban iszol egy kávét, az álmodon töprengsz, ami nagyon…

Karácsonykor megszületett a szívemben a kis Jézus. Elmúlt karácsony – most mit csináljak Vele?
Tanúságtétel a bennünk élő Krisztusról. Amikor egy átimádkozott, megpróbáltatásokban átélt és végül elcsendesült ádvent után a szeretet megfoghatatlan mértékű kiáradását tapasztaltam meg karácsonykor, úgy éreztem, most valóban…megszületett a szívemben a kis Jézus. A jászol előtt térdelve, az ő kicsinységét szemlélve…
Roráte
  Hajnali 5 óra múlt. A konyhaasztalnál ülve, az ádventi koszorú néma társaságában félig csukott szemmel kortyolom a kávét. Odakint sötét van, a család még békésen szuszog, kell még nekem is néhány perc jótékony lebegés álom és valóság között. Velem…
Kegyelem a búzában

Néhány éve rendszeresen futni járok – ilyenkor nyáron a forróság miatt kora hajnalban szoktam nekiindulni. Az aszfaltot nem szeretem, egy kanyar és kint vagyok a mezőkön, szemben a napfelkeltével. Télen ugyanitt érezhettem a felszántott föld sarát, kora tavasszal itt zöldültek…