Naphimnusz volt a mai hajnal

Tegnap véget ért a tanév, és este azt gondoltam, ma kipihenjük magunkat ébresztő nélkül. Mégis úgy alakult, hogy 4 óra 40-kor kinn voltam a mezőkön, hogy a napfelkeltében adjak hálát az új reggelért. Nyári napforduló van, a nyár kezdete és az év leghosszabb napja, hát nem mindegy, mihez kezdünk vele.

A természettel dolgozó ember tennivalók sokaságát rótta fel erre az időszakra és hagyományok sora kötődik a mai naphoz. Sok ebből Szentivánéj, azaz Keresztelő Szent János napjához köti az ünneplést, mert évszázadokon át próbálták az emberek átadni ennek a lelki és szellemi tudásnak magját.

„Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30) – Keresztelő Szent János mondta ezt Jézusról – és erre emlékeztet minden napforduló. Talán velünk is így van ez, életünk minden fordulópontján. Az egónknak folyamatosan kisebbednie kell, hogy megtaláljuk az igazi önmagunkat – azt, akivé Isten eltervezett minket.

Dátumot meghazudtolóan hideg volt a reggel – szerintem 5-6 fok lehetett – és a szakasz, ahol „groundingolni” szoktam heti pár alkalommal a reggeli gyaloglások során, most majdnem lefagyasztotta a lábamat.

(A groundingolás a földdel való mezítlábas kapcsolat, magyarosan „földelés“, ami feltölti bennünk azt az elektronhiányt, amit a civilizációs életmód és a napi mókuskerekes harc okoz. Kiegyensúlyozza a testi folyamatokat és újratölt mentálisan. Szerintem szerotonint is termel, mert iszonyat gyors hangulatjavító hatása van. A régi öregek is a harmatos fűben való sétálást ajánlották rosszkedvre, depresszióra. Jó szívvel ajánlom kipróbálásra, mert nagyon működik!)

Amikor kimentem, egyszerre volt fenn az égen a hold és a felkelő nap. Aztán csendesen kibukott a hegy mögül a fény, és beborított mindent a melegségével.

A nagy dolgok mind csendben történnek. És mégis, mekkora erővel!

Költők, festők, zeneszerzők és fotográfusok próbálták megörökíteni a felkelő nap csodáját, mégsem lehet továbbadni azt, amit a szívben ébreszt a vörösek és sárgák tartományában felderengő fény, ami perceken belül gyengéden de megállíthatatlanul ömlik rá a tájra és változtatja át azt.

A VILÁGOSSÁG ereje.

Kedvesek, ha valaki azt hinné, hogy a sötétség bárhol is győzhet, hát nagyon téved!!!

Ha valaki fél a sötétség erejétől, nézzen meg egy napfelkeltét! És talán időről-időre tegyük meg újra, hogy emlékeztessük magunkat a nehézségek idején a világosság erejére. Aztán pedig beláthassuk, hogy érdemes a világosság értékeivel felöltöztetni magunkat, ha a győztes oldalon szeretnénk állni.

Néztem a hegy mögül felkelő napot, megérintettem a hajnali fényben úszó búzaszálakat és elkezdtem hálát adni Istennek egy reggeli imában. De ahogy mondani kezdtem, minduntalan Szent Ferenc Naphimnusza kívánkozott ki belőlem.

„ÁLDOTT LÉGY, URAM, ÉS MINDEN ALKOTÁSOD”

A csoda, amiben álltam, egyszerű volt és csendes, mondhatni mindennaposan banális. A hajnali fényben hosszú árnyékot vetettek a fák, fácán rebbent fel mellettem, a búzatáblák végében kisnyuszik futottak át. Színek változtak a horizonton.

Könnyezve adtam hálát mindazért, ami itt és ingyen az enyém.

„Áldott légy, Uram és minden alkotásod”…

Hogy költő-e Szent Ferenc? Ezen gondolkoztunk legutóbbi közösségi alkalmunkon Jeromos atyával és ezen gondolkoztam most is. De minduntalan csak az jutott eszembe, hogy Szent Ferenc egy… egy.. SZENT. Egy Szent, mert nem tudok ennél nagyobb szót rá és mert ő képes volt szavakba önteni azt, amit én évek óta érzek a természetben, de nem tudok megfogalmazni.

Én csináltam százféle fotót, amiből egy sem adta vissza a szépség felét sem, ő pedig vakon megfogalmazta azt, ahogyan egy ilyen hajnalon a felkelő nap lágyan simogat a melegségével, gyengéd szellő ringatja a búzatáblát, amitől az olyan, mint a tenger hullámai, az ember pedig pedig belélegzi a búzaföldek illatát, lábát égeti a hideg harmat és simogatják a fűszálak, amik alatt a föld már meleg…

És az ember ott áll, aranyba öltöztetve, benne egy csodában, amiről maga se tudja, hogy csoda, mert együgyű és önző. De Isten mégis helyet teremtett neki ebben a csodában.

Mekkora szeretet ez?

És akkor csak arra tudtam gondolni, hogy Szent Ferenc egy SZENT, mert Szent Ferenc ezt mind tudta, és ezt rajta kívül soha senki más így le nem írta, mert ez pontosan az az érzés, amiről azt gondoltam, hogy nem lehet szavakba önteni, de ő mégis megtette. Köszönöm neki, hálás szívvel.

És köszönöm a mai reggelt is – így alvás helyett.

„Áldott légy, Uram és minden alkotásod

Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,

Aki a nappalt adja és ránk deríti a te világosságodat.

És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:

A Te képed, Fölséges.”