Tiltás, lemondás, szabályok, önsanyargatás – tényleg ez lenne Nagyböjt lényege?
Gégény István írása
A tavasz első napján reggeli családi autózásunk során a most kezdődő Nagyböjt volt a téma. Az az időszak, amiről egyből a húsételek fogyasztásának tilalma, különféle dolgok magunktól való megvonása jut sokak eszébe. Talán nem véletlenül. Talán túl sokat beszélünk a szabályokról, s kevésbé jön át, mélyül el bennünk azok értelme. Vajon pokolra jutunk-e, ha a most kezdődő néhány hét valamely péntekén csirkecomb kerül a gyomrunkba? Ilyesmiken morfondíroztunk négyesben, a forgalomban araszolva.
A böjt nem ismeretlen fogalom vallási körökön kívül sem, sőt, nem a kereszténység találta fel, inkább magáévá tette az idők során. Léböjt, méregtelenítő kúra – e jól ismert profán fogalmak nagyjából ugyanarra hívnak, mint a hitből fakadó böjtölés. Utóbbi persze sokkal többé válhat, mint a méreg kiürítése a lelkünkből, viszont nem tévedünk sokat, ha amolyan lélekedzésként fogjuk fel ezt a negyven napot.
De miért kellenek azok a szabályok? Miért éppen péntek legyen húsmentes? A kedd nem alkalmas erre? Ez a kérdés konkrétan azért jött elő bennem, mert tucatnyi évvel ezelőtt 3 hónapig éltem egy francia kolostorban közel száz, útját kereső fiatallal együtt, s ott a kedd volt a „sivatag nap”. Szerényebb volt az ebéd, mint más napokon, és nem is illett egymáshoz szólni. Mindenki elvonult, sokan voltunk egyedül, önmagunkban, hogy önmagunkkal és a feljebbvalókkal törődjünk.
Ha közelebb megyünk Nagyböjthöz, mintegy nagyítóval vizsgáljuk a böjtölők sokaságát, valójában sok kicsi böjtöt láthatunk. Az enyém egészen biztosan nem eget rengető „teljesítmény”. Olyan egyszerű, szinte láthatatlan szokott lenni minden évben, hogy talán nem is érzékelik a körülöttem élők. De ha belegondolok, mi lenne velem, mivé lettem volna mára a böjtjeim nélkül, nem nehéz felismernem ennek az időszaknak az értékét.
Nagyböjt szerintem emberebb emberré tesz, abban az értelemben, amennyiben egyik ember sem magát alkotta meg, nem „megcsináltuk” magunkat: kaptunk kereteket, talentumokat, lehetőségeket, s évente legalább egyszer jót tesz hosszabb időn keresztül rácsodálkozni, hogy nem én vagyok saját magam teremtője. Létezik egy nagyobb rendszer, aminek része vagyok, és sok kicsi böjtből állhat össze egy jó nagy, méretes edzettség, amihez magam is hozzájárulhatok.
A lelki edzés jót tesz nekem, jót tesz a társadalomnak, jót tesz az emberek közösségének. Ami a mókuskerekes 325 napban szétszóródott, rendetlenné vált, azt most rendbe tudom pakolni, s újult erővel, új lendülettel indulhatok neki életem hátralévő részének.
Nagy ajándék, hogy idén a tavasz és Nagyböjt első napja kedves randevút ad egymásnak. Mert hát miben különbözik a tegnap a mától? Nem sokban. Pedig tegnap tél volt, ma már egy másik évszakban járunk. Mi szükség ilyen megkülönböztetésre – tehetné fel bárki szkeptikusan a kérdést. Ugyanaz az indok, mint a böjti időszak létezésére, a szabályok kijelölésére. A keretek értelmet, ritmust adnak az életünknek. Kapaszkodók, amik segíthetnek előbbre jutni. Az viszont nem rajtuk, hanem rajtunk múlik, hogy mit kezdünk velük.
Itt a tavasz, itt a Nagyböjt – éljünk velük boldogan!
Eredeti cikk: szemlelek.blog.hu