Az én Jézusom a Krisztus, figyelmeztette az előtte levő tömeget: óvakodjanak az írástudóktól, – „akik színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” (Mk 12, 40) Ismét olyat mond, teljes határozottsággal, ami ránk is, ma is, – érvényes. Istent nem…
Evangéliumok
KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE: ÚRNAPJA!
Az én Jézusom a Krisztus, aki köztünk van, mert minden szentmisében földre száll és vándorlásunk társa lesz. Azon az „első” vacsorán apostolainak, testét és vérét adta: „Vegyétek, ez az én testem, … ez az én vérem” (Mk 14, 22-24) Feláldozott…
SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
Az én Jézusom a Krisztus, aki tanítványait tanítani és keresztelni küldi, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére!” (Mt 28, 19) E szavak pedig azt mutatják, hogy az Egyház már egészen a kezdetektől fogva vallotta a Szentháromság titkát.…
PÜNKÖSDVASÁRNAP!
Az én Jézusom a Krisztus, kinek megváltói tevékenységének koronája, a Szentlélek eljövetele. Így vigasztalta apostolait amikor látta, hogy az elválás szomorúsága tölti be lelküket: „Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló.…
VIRÁGVASÁRNAP! Az Úr szenvedésének vasárnapja
Az én Jézusom a Krisztus, aki „ kiüresítette magát, … engedelmes lett értünk mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott néki, amely fölötte áll minden névnek.” (Fil 2,8-9) A virágvasárnapi szentleckében és az evangélium (passió) előtti…
Vasárnap! (évközi 4. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus szombaton, Kafarnaum városában, – úgy tanított, „mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Mk 1, 21) Nem csak ott és nem csak szombaton. Tanított. Itt arról nincs szó, – mit tanított. Csak…
Vasárnap! (évközi 3. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki Galileába menve, – „hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk, 1, 14-15) Az első szavak! Mint az Őrá várakozók szívét eltöltő Örömhír…
Vasárnap! (évközi 2. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, akire a Keresztelő, mikor ott állt két tanítványával és meglátta Jézust feléjük közeledni, – rámutatott: „Nézzétek, az Isten Báránya!” (Jn 1, 36) Találkozott a két tekintet! Mivel rokonok voltak s egykorúak, találkozhattak már nagyon sokszor.…
Vasárnap! (A Szent Család: Jézus, Mária és József ünnepe)
Az én Jézusom a Krisztus, aki ott feküdt a jászolban, amikor a pásztorok: „Gyorsan útra keltek és megtalálták, Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Gyermeket.” (Lk 2, 16) S a mának felsikoltó kérdése: követik – e, ezt a pásztorok által…
Vasárnap! (advent 1. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki „Abban az időben így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő.” (Mk 13,33) Adventben arra készülünk, hogy újra, határozottabb formában és teljesebben magunkba fogadjuk a hozzánk állandóan érkező Istent. Ehhez,…