Az én Jézusom a Krisztus,
aki köztünk van,
mert minden szentmisében földre száll
és vándorlásunk társa lesz.
Azon az „első” vacsorán apostolainak,
testét és vérét adta:
„Vegyétek, ez az én testem, …
ez az én vérem” (Mk 14, 22-24)
Feláldozott testének és vérének vétele
a mi örök életünknek záloga!
Ezen a szép, hitvalló ünnepen,
– szentmisénkben, –
különös odaadással kell
belekapcsolódnunk Krisztus áldozatába.
És magunkhoz venni Testét és Vérét,
a Kenyér színében!
Az Eucharisztia szentségében igazán,
valóságosan és lényegileg van jelen Jézus!
Nem puszta visszaemlékezés ez
egy hajdan volt eseményre,
hanem halálának és feltámadásának
hathatós megjelenítése.
Részesülés abban a valóságban
amely a hívő ember isteni életét táplálja.
Úrnapján, – hitünk titkát ünnepelve, –
hálával és virágesővel,
valamint körmenettel hódolunk
az Oltáriszentség előtt.
Egy város, egy település attól lesz lakható,
hogy benne templom áll.
Ahol az ég és a föld találkozik.
A templomból kilépő körmenet pedig
Jézus jelenlétét, oltalmát
fizikailag is kiterjeszti az otthonokra,
bevonva azokat a szent térbe.
A körmenetbe négy stáció ékelődik.
Ezeken a stációkon evangéliumot olvasnak,
és a négy égtáj felé áldást ad a pap
az Oltáriszentséggel.
Nemcsak szent pihenők ezek,
hanem a templom négy falának
a négy égtáj felé való kiterjesztését is jelzik.
A város és a világ itt és így részesül
Isten köztünk lakozásának
titkában és erejében.
A körmenet szépséges demonstráció.
Tanít és hirdet,
– szimbólumaival és szavaival.
A tömjénezés, mint felszálló ima,
a tisztelet és hódolat jele.
Miközben magunk is igyekszünk
elébe tenni lelkünk hódolatát.
A felállított virágsátrak szép jelképei
annak a szeretetnek, figyelemnek,
amellyel Isten jelenléte iránt vagyunk.
A tanítás, a hirdetés fontos részeként
a diakónus négy evangéliumi részletet
énekel vagy olvas.
Az Oltáriszentség alapításáról,
a jó Pásztorról,
az Élet Kenyeréhez adott ígéretekről
és a názáreti zsinagógában adott
tanításról: „ma beteljesedett az Írás!”
Úrnapján Jézus
nagyon látványosan van közöttünk.
Velünk jár állomásról állomásra.
Díszbe öltözve, áhítattal kísérjük és fogadjuk.
Annál is inkább, hisz már itt a nyár
és könnyebb ruházatban, de ugyanolyan
szép lélekkel akarjuk vele járni nyarunk útjait.
Örömben és boldogságban!
Kívánom, hogy így legyen, – szeretettel:
Csukor Árpád