Az én Jézusom a Krisztus, aki
nyolc nappal a feltámadás utáni első
megjelenése után, – újból apostolai
közé érkezett. Tamásnak ezt mondta:
„Most már hiszel Tamás, mert láttál engem.
Boldogok, akik nem láttak,
és mégis hisznek!” (Jn 20, 19-31)
Ez az apostol testesíti meg korunk kételkedő,
de ugyanakkor istenkereső emberét.
Úgy tűnik ez a találkozás azért jött létre,
hogy tanúi legyünk Tamás
mély és személyes hitvallásának:
„Én Uram, én Istenem!”
Próbáljuk megélni Tamás élményét.
Igyekezzünk azon lenni,
hogy Jézus Krisztus feltámadása
valóság legyen számunkra is.
Mindnyájunkban megvan a képesség,
hogy hinni tudjuk akár a hihetetlent is.
Ha hisszük, hogy ezzel Istentől
megajándékozottak lehetünk,
akkor a Feltámadott nekünk is
valóság lesz és mi is Eléje borulva
vallhatjuk meg: én Uram, én Istenem.
Tamáshoz hasonlóan
mi is szeretnénk látni Jézust.
Különösen akkor,
amikor egyedül érezzük magunkat,
próbatételekkel küzdünk,
nehézségek nyomasztanak…
A hit, amelyről Jézus Tamásnak beszélt,
szeretetből kell fakadjon.
Hinni azt jelenti, hogy felfedezzük:
az irgalmas Isten, – szeret minket!
Ő képes megnyitni szívünket
kegyelme előtt.
Nekünk csak azt kell tennünk,
hogy engedjük, –
ez a szeretet elárasszon bennünket.
Teljesen erre a szeretetre
kell bízzuk magunkat,
és szeretetünkkel szükséges
válaszolunk rá.
Ma az Isteni Irgalmasság vasárnapját
ünnepli Egyházunk.
Azt, hogy teljes bizalommal lehetünk
Jézus iránt.
Mert Ő az Isten Irgalmának látható arca.
Benne teljesedett be Isten ígérete,
hogy minden lelket fel akar emelni.
Minden léleknek meg akarja mutatni
szeretetét és irgalmát.
Tamás apostol hitvallása:
„Én Uram és Istenem!” a mai ünnepen
a mi szívünkből is elő kell, hogy törjön.
A Feltámadottal való találkozásunk
bennünket is indítson erre a hitvallásra.
Bízom benned Jézusom,
aki győztesen feltámadtál a halálból,
és bátran hiszem,
hogy engem is üdvözíteni akarsz!
Ez a vasárnap vigyen előbbre minket
a Feltámadottba vetett hitben,
és ez a hit mozgassa életünknek
nem csak ünnepeit, de minden napját is!
Szeretettel:
Csukor Árpád