Az én Jézusom a Krisztus, aki a mostani
vasárnap evangéliumában újra
meghökkentő kijelentéseket tesz.
Beszél az okos intézőről, és így zárja le:
a világ fiai okosabbak a világosság fiainál.
Majd ad nekünk
egy nehezen érthető intelmet:
szerezzetek magatoknak barátokat
a hamis mammonból.
Ám végső megállapítása
teljesen világosan érthető:
„Nem szolgálhattok Istennek
és a mammonnak!” (Lk 16, 13)
A mammon kifejezés a javak, a tulajdon,
– és nem csak a pénz, – hanem a világ
démoni hatására vonatkozik.
Amelynek szolgálatával nem lehet
összeegyeztetni az Isten szolgálatát.
Annak, aki Krisztus-követő,
választania kell!
Aki Őt választja, – nem él szolgaságban.
Sőt az Úr barátjának nevezi és fogadja,
mert szabadon adja át magát Krisztusnak.
Ez csak a bibliai szóhasználatban szolgaság.
Valójában nem az, hanem igazi szabadság,
amely örömben
és boldogságban gyökerezik.
A kereszténység,
– a krisztusi hit örömforrása.
Azt hirdeti, hogy Krisztus győzött
a bűn és a halál felett.
Ha pedig Hozzá való ragaszkodásunkban
meghalunk Vele, – akkor élni is fogunk vele.
Szükséges, hogy a krisztusi emberen lássák,
hogy megváltottságának tudatát sugározza.
A mammon alatt pedig értjük mindazt,
ami elvon Istentől.
Nem szolgálhatunk egyszerre mindkettőnek.
Életünk folyamán kötelező a választás!
Valójában tehát a kérdés,
amivel szembesülünk Jézus szava nyomán,
– milyen az értékrendünk, mit tartunk fontosnak.
Isten szolgálata-e életünk végső célja,
mely mindent felülír.
Istent szeretjük-e, – mindenekelőtt.
Jézus nem azt mondja,
hogy nem szabad és Ő nem engedi meg,
hogy két úrnak szolgáljunk,
hanem egyszerűen azt mondja,
hogy az nem lehetséges.
Egymással nem összeegyeztethető.
A bűnben levő ember
éppen ott él szolgaságban,
ahol az Isten akarata szerint élő embert
önuralomra inti a lelkiismerete.
Akik pedig semlegességet,
függetlenséget emlegetnek,
– a bűn mellett foglalnak állást.
Az embert az minősíti,
hogy kit és mit szeret jobban.
Kihez és mihez ragaszkodik.
Ez a ragaszkodás nem szájjal történő
megnyilatkozás.
Tetteinknek kell bizonyságot tenni arról,
hogy hol van a szívünk.
Az Isten szolgálatában leélt
keresztény szabadságunk
fogja megérlelni bennünk azt a lelkületet,
melyet örömmel és ujjongással
fogad majd be Isten örök hajléka.
Szeretettel:
Csukor Árpád