Az én Jézusom a Krisztus, aki a Jordán folyó
partján megkeresztelkedett János keresztségével.
Feljőve a vízből, hang hallatszott az égből:
„Ez az én szeretett Fiam,
akiben kedvem telik!” (Mt, 3, 17)
Lélekben a Jordán folyó partjára
vezet bennünket ez a mai ünnep.
A Keresztelő, – közelségét hirdeti a Megváltónak.
Hallgatóit pedig bűnbánatra szólítja fel.
Aki bűnbánatot tartott, – azt a megtisztulás jeléül
a Jordán folyóban megkereszteli.
Amikor elérkezett annak ideje,
– a bűnnélküli Jézus is ezt kéri Jánostól.
Jeléül annak, hogy magára vette
az egész világ bűnét,
beáll a bűnösök sorába,
hogy a bűnbánat jánosi keresztségében,
– Ő is részesüljön.
Ő aki soha nem követett el bűnt!
Mekkora alázata van az édes Üdvözítőnek!
Kereszthordozását kezdi ezzel
a működését indító mozzanattal.
A sok-sok ember bűnétől szennyes
Jordán folyóba lép.
Ő, a legártatlanabb, – az Istenember!
Azt az utat választja, ami Róla, – „írva volt”.
A jelenet azt is igazolja, hogy Isten
a maga szentháromságos életét tárta ki a világ felé.
Amit mi a keresztségben kaptunk meg.
Az Atya szózata hallatszik,
a Fiú a Jordánba lép,
s a Lélek ott lebeg felette galamb képében.
Aki eljött, hogy a bűn rabságából
kiszabadítson bennünket, – áldozatul,
meghal a kereszten bűneink jóvátételére.
Most már, – feltámadva a halálból, –
oltárainkon jeleníti meg áldozatát
és fogadja el egyéni áldozatainkat.
Így meríti lelkünket
az isteni kegyelem fürdőjébe.
Az Eucharisztia ajándékaival megerősítve
teljesíthetjük be, – életünk folyamán, –
a mennyei Atya rólunk elképzelt akaratát.
Feladatunk tehát, – bármit is teszünk, –
mindig legyen bennünk
a keresztény ember hivatástudata.
Ezért a mai szép ünnepen,
emlékezzünk saját keresztségünkre
és az éppen ma megkereszteltekre!
Újítsuk meg keresztségi fogadalmunkat,
amit keresztelésünk alkalmával szüleink,
keresztszüleink tettek.
Adjunk hálát azért, hogy Isten
bennünket is gyermekévé fogadott.
Erősítsük reményünket,
– ezzel együtt úgy éljük további életünket, –
hogy rólunk is elmondhassa:
„Íme, az én szeretett gyermekem,
akiben nekem kedvem telik.”
Szép ünneplést!
Szeretettel:
Csukor Árpád
Bibliai rövidfilmek – Jézus megkeresztelése