Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a ferences kolostor kapujában. Amikor a portás kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt.
− Drága kapus barát, ez itt a szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam neked ajándékba!
− Köszönöm! Máris viszem az gvárdiánnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
− Nem. Én neked hoztam.
− Nekem? Én nem érdemlem meg a természetnek ily gyönyörű ajándékát.
− Amikor kopogtattam, Te mindig szívesen nyitottál ajtót nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelőtt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az gvárdiánnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta.
A gvárdián is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta: „Neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal.”
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: „A szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi.” És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
− Ez a tied. Mivel te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak.
Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is.
Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
− Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.
A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Forrásával.
Forrás: „Adj helyet a jónak!” Dávid M. Bernadett szerzetesnővér
Kép: wikipedia