Beszélgetés Kovács Zoltán mariológus atyával
A fatimai Mária-jelenések úgy élnek a köztudatban, hogy 1917. május 13-a és október 13-a között történtek. Valójában egy évvel korábban kezdődtek, angyali jelenésekkel. Kérem, beszéljen erről kicsit bővebben.
– Fontosnak tartom egy síkban szemlélni ezeket az eseményeket. Valóban, 1916-ban három angyali jelenésben részesült a három pásztorgyermek, Jácinta, Ferenc és Lúcia. Ezek készítették elő a Szűzanya jelenéseit. Az angyal a béke angyalaként, Portugália őrzőangyalaként mutatkozott be, és rögtön az első jelenésben az engesztelés lelkületére buzdította a gyermekeket, Isten imádására, arra, hogy higgyenek Istenben, és imádkozzanak azokért, akik ezt nem teszik. A második jelenés arra biztatta őket, hogy naponta hozzanak áldozatot, a harmadikban pedig az angyal egy szentháromságos imát tanított a gyerekeknek. Itt kiemelném az ima egyik mondatát. „Jézus legszentebb szívének végtelen érdemeiért s Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárására kérem tőled a szegény bűnösök megtérését.” Ez egyértelműen rámutat a Mária-jelenésekre. Misztikus, de nem szentségi „áldoztatás” történik az angyal kezéből. Lúcia ezekről a jelenésekről is úgy számolt be, hogy mélyreható erővel tapasztalták meg Isten szeretetét, a szív békéjét és örömét. Ezek után történt meg 1917. május 13-án az első Mária-jelenés, és a Szűzanya hívására egészen október 13-ig folytatódott.
Köztudott, hogy a három fatimai gyermeket a korabeli portugál ateista hatalom lelkileg meg akarta törni, egy éjszakára még börtönbe is zárták őket, bűnözők közé. Egy Fatimáról szóló filmben az egyik bűnöző csodálkozva mondja: „Nem is tudtam, hogy a Madonnát látni bűn.” Mitől féltek ennyire? Hiszen a Szűzanya a bűnösökért való imádkozásra szólította fel a gyermekeket, az embereket pedig megtérésre, a szeretet jegyében.
– Jézus szavait tudom idézni:
Ha engem üldöztek, tieteket is üldözni fognak. Az engesztelést komolyan vevő gyerekek eleinte semmit sem árultak el a titkokról. Az állami rendfenntartó szervek hivatalból vizsgálatot indítottak, mert egyre több embert foglalkoztattak ezek az események. A tömeget nehéz kezelni, még ha nem is erőszakos indulatoktól fűtve sereglik össze a sok kíváncsi ember. A hatóság feladata, hogy rendet tartson, ezért próbálta megtörni a gyermekeket. A kikérdezés és a vizsgálat persze elengedhetetlen, de tudjuk, hogy a Szent Pál-i felszólítást – „Vizsgáljatok felül mindent” – nem mindenki a keresztény elv szerint alkalmazza. A világi hatalom szándéka nyilván nem arra irányul, hogy a jelenések valódi hitelességét megállapítsa, és eszköztára sincs ehhez.
A gyermekek környezete számára az volt a leghihetetlenebb, hogy a Szűzanya három egyszerű, írni-olvasni sem tudó gyermeknek jelent meg. Mariológusként hogyan értékeli ezt?
– Semmi meglepőt nem találok ebben. Szent Pál ezt írta az első korinthusi levélben: „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt” (1,27). Hadd tegyem hozzá magának Jézusnak a szavait is: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked” (Mt 11,25–26). Megemlíthetem azt is, hogy Soubirous Bernadett tizennégy éves volt, amikor 1858-ban, négy évvel a dogmahirdetés után Mária megjelent előtte Lourdes-ban, és így mutatkozott be: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” 1846-ban La Salette-ben is egyszerű, tanulatlan pásztorgyermekeknek jelent meg a Szűzanya. Isten nemegyszer hamarabb megnyilvánul az egyszerű, tiszta szívű embereknek, akiktől távol áll a felfuvalkodottság. Istennek ez a „logikája”: közénk jön, egyszerű, sebezhető, kiszolgáltatott emberré lesz, és engedelmes a „legvégsőkig”, a kereszthalálig. Mária lelkületében is megcsodálhatjuk ezt hálaénekében, a Magnificatban: az Úr alázatos szolgálóleányaként áll előttünk, akinek kicsinységére, megvetettségére letekint az Úr, és „nagy dolgokat” művelve emeli fel magához.
A Szűzanya három titkot bízott a gyermekekre. Melyek voltak ezek?
– Az első titok látomás a pokolról. Isten nem megfélemlíteni, nem „összekötözni” akar minket ezzel, hanem elgondolkodtatni, s éppen ezáltal szabaddá tenni, megmutatni Isten gyermekeinek szabadságát, amellyel élni is lehet, de sajnos visszaélni is. A második titok rámutat a Szűzanya Szívére mint menedékre, mint egy újonnan megnyilvánuló „eszközre”, útra, amely az üdvösség felé vezet. S neki ajánlva, neki szentelve személyeket, közösségeket, családokat, nemzeteket, megtapasztaljuk azt a különleges kegyelmi védelmet, amit a Szűzanya közelsége tud adni. Isten Anyja az Egyház Anyja is. Mária itt éppen azt szorgalmazza, hogy Szívének tisztelete mind jobban terjedjen el az egész világon. Ehhez kapcsolódik az első szombati engesztelő szentáldozás is.
A harmadik titok látszólag horrorisztikus leírás, de a mennyország felé tekintő hittel értékelve valójában mit látunk? Az úton lévő, célja felé tartó, bukdácsoló, kiszolgáltatott Egyház drámai megpróbáltatásait. Ebben megint csak nincs semmi újdonság. Ha kinyitjuk a Jelenések könyvét, ott látjuk az Asszonyt és a Fiút, akit a világra szül, velük szemben pedig a Sárkányt, aki megpróbál ártani nekik. Visszacseng ez az ősevangéliumban is, az Asszony és az Őskígyó harcában, illetve az ő ivadékaiknak előrevetített küzdelmében. Ez a harc folytatódik, de a Fiú győzelme rejtve ott izzik már a történetben mint reményforrás. A harmadik fatimai titokban is ott látjuk, érzékeljük ezt. Nem az a cél, hogy Isten mindenkit kiirtson, hanem hogy a mi utunk a mennyország felé vezet, még ha ez az út üldözésekkel teli is.
A harmadik titok szerint a fehér ruhás szentatyát és sok püspököt is meggyilkolnak fegyveresek. Szent II. János Pál pápa viszont túlélte az 1981. május 13-án, a fatimai Mária-jelenésre emlékező napon ellene elkövetett merényletet. Híres mondása: „Egy kéz elsütötte a pisztolyt, egy másik kéz eltérítette a golyót.” Miként értelmezhetjük azt, hogy II. János Pál életben maradt? A megváltó Krisztus, édesanyjára, Máriára való tekintettel megengedte, hogy csoda történjen, és ne következzenek be a látomásban leírtak?
– Nem kockáztatnám meg azt, hogy önkényesen értelmezzem ezeket a harmadik titokban leírt sorokat. Magánkinyilatkoztatásról van szó, amely üzenetértékkel bír, és nem tényleíró jellegű. A lényegére kell figyelnünk, nem szabad azt várnunk, hogy minden egyes szó pontosan megfeleljen egy-egy konkrét eseménynek. A szentatyát 1981-ben valóban meglőtték. Azt, hogy lesz-e még ilyen merénylet, amely szó szerint beteljesíti a jelenésben érzékelt képet, nem tudhatjuk. Akárhogy is volt vagy lesz: Krisztus húsvéti győzelme „nem engedi”, hogy megfélemlítve éljük, hogy rettegjünk. Győzelme megmutatkozik a halál által látszólag legyőzött emberi testben is. Ez a pisztolygolyó fontos emlék, és hálából felajánlott tárgy is, amely végül helyet kapott a Szűzanya szobrának koronájában. Május a Szűzanya hónapja, és a Szent II. János Pál elleni merénylet ebben a hónapban, épp a Fatimához köthető engesztelő napon, azaz 13-án történt. Ez is azt mutatja, hogy égi Édesanyánk igenis be tud avatkozni az eseményekbe, közbenjáró segítsége nem elhanyagolható erő.
A Vatikán többször is kinyilvánította, hogy több fatimai titok nincsen. Miért vetődnek fel mégis időről időre olyan találgatások, hogy igenis vannak még titkok?
– Egy személyes példával válaszolok. Mielőtt beléptem volna a szemináriumba, illetve az első kispapi éveimben is, sokan megütközve vagy értetlenkedve kérték tőlem: meséljem már el, miért akarok pap lenni, mit tapasztaltam meg, mi vitt engem oda. Megosztottam velük néhány, imádságban megélt tapasztalatomat. Voltak, akik élő hittel hallgatták, voltak, akik anélkül. Az utóbbiak csalódott arccal kérdezték: csak ennyi? Sokan szenzációt várnak, nem elég számukra, hogy mit él meg valaki az imában, inkább arra kíváncsiak, hogy milyen megrázkódtató esemény, drámai fordulat, krízispont, életet felforgató csoda történt ott. Pedig a legnagyobb csodák sokszor a legmélyebb csendben, elrejtettségben történnek. A szenzációra éhes világ tolakodó kíváncsisága ilyenkor nagyot csalódik, és azt kérdezi: csak ennyi? Mi többet vártunk… A természetfölötti jelenségek megragadásához, befogadásához, értelmezéséhez hit kell. Élő hit. Akkor tárul fel a mondanivaló mérhetetlen gazdagsága, ha élő hittel közeledünk hozzá, ezt pedig semmiféle szenzáció nem pótolhatja. A három fatimai titok önmagában nagyon beszédes, ha hittel közelítünk hozzájuk. Ahogy Jézus mondja: „Akinek van füle, hallja meg.” Egyértelműen kiolvasható belőlük Isten irgalmas szeretete, a megtérés és az engesztelés szükségessége, és a Szűzanya segítő kéznyújtása, amelyet el kell fogadnunk.
Szent II. János Pál pápa 1984. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén megemlékezett Mária igenjéről, és az egész emberiséget Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta. A két, gyermekkorban elhunyt látnokot, Jácintát és Ferencet pedig a 2000-es fatimai látogatásakor, amikor boldoggá avatta őket, a Szűzanya oltalmába helyezte. Mi ennek a jelentősége?
– Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe az Ige megtestesülésének ünnepe. Isten ehhez Mária igenjét, hittel teli válaszát várta. A Szűzanya a második faimai titokban felajánló szavakat, „igéket” kért. Szent II. János Pál pápa teljesítette is ezt a kérést. Ez is egy hittel teli válasz volt Isten népe részéről, Péter utódának vezetésével, akárcsak a Szűzanya válasza Gábor arkangyal szavaira. A kétezres év felejthetetlen szentév volt. Egy új évezred küszöbén új kegyelmeket kértünk Istentől, Szentlélekben megújult szívekre volt szükség. Ahogy Jézus mondja: az új bor új tömlőbe való. Nagyon jó volt tudni, és erőt adott az Egyháznak, hogy a két, gyermekkorban elhunyt látnokot, Jácintát és Francescót Szent II. János Pál boldoggá avatta. Az Egyház ezzel hivatalosan nyilatkozott az üdvösségükről, biztosított minket arról, hogy a mennyben vannak, élő velük a kapcsolatunk, kérhetjük a közbenjárásukat, a zarándok Egyház útját ők is egyengetik odaátról.
Mennyire aktuálisak ma a fatimai Mária-jelenések üzenetei? Hiszen az emberek nagy többsége ma is elutasítja, – Mária jelenésben mondott szavaival szólva – megsérti Istent, dúl a világban az erőszak.
– Aktuálisak ezek az üzenetek, és egyre inkább azok. Hiba volna a hátralévő időt – legyenek bár évszázadok vagy éppen hónapok, ki tudja – pánikszerűen számolgatni, mert a „végső idő” már elkezdődött. Persze, hogy elkezdődött, de a mi perspektívánk az „örök húsvét.” A Gonosznak „megtört a gerince”, de a Kísértővel folytatott drámai harc még nem zárult le. Jézus maga is beszél a kárhozatról. Éppen a napokban került a kezembe Leo Scheffczyk A fatimai fohász és az emberek üdvösségéért való aggodalom című csodálatos tanulmánya, amelyben a bíboros atya ezt írja: „Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a teremtmények elkárhozásáról, a pokol létezéséről szóló igazságot manapság nemigen veszik komolyan. Következésképpen az ember üdvösség iránti aggodalma is egyre inkább háttérbe szorul.”
Hozzáteszem: plébánosként húsvétkor is kereszteltem felnőtteket. Megindító, ahogy ezek a felnőtt megtérők közvetlenül a szentség vétele előtt megvallják a hitüket. Elgondolkodtam rajta: mi is itt tulajdonképpen a „nulladik” lépés? Mielőtt még megvallanák a Szentháromságba vetett hitüket, háromszor ellene mondanak a Sátánnak, cselekedeteinek és csábításainak. Tudatosítaniuk kell magukban, hogy megsebzett és sebezhető, kiszolgáltatott és kegyelem híján lévő állapotuk van, ezt alázatosan megvallják, ellene mondanak a Gonosznak, és csak ezt követi a hit megvallása. A Gonosz hatalmával az Egyház számol, és igenis számolnia kell, de a Sátán csak teremtmény, míg a teremtő Isten ereje, amely feltámasztotta Jézust a halálból, abszolút módon fölülmúlja a Gonosz mindenféle ármánykodását. Van tehát utunk a mennyország felé. Ehhez az úthoz hozzátartozik az ellene mondás a Gonosznak. A fatimai harmadik titok is erről beszél: „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat”. Ezt nem spórolhatjuk meg, nem is szabad megspórolnunk. Ez a mi válaszunk az életadó és örök életre hívó Isten hívására. Bármilyen egzisztenciális, erkölcsi, szellemi, emberi nyomorúságot éljünk is meg, mindig van tovább, van felfelé. XII. Piusz pápa 1950-ben, öt évvel a szörnyű szenvedéseket hozó II. világháború befejezését követően kihirdette a mennybevétel dogmáját. Az emberek hitét rendkívüli módon megerősítette a Szűzanya személyének szemlélése a mennyország dicsőségében. Fölragyog benne Krisztus húsvéti győzelme, az, hogy van tovább, van üdvösség. Mária a reménység jele számunkra. Ahogyan a II. vatikáni zsinat tanítása fogalmaz: „Amint Jézus anyja a mennyben testében és lelkében már megdicsőülten mintaképe és kezdete annak az Egyháznak, melynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön mindaddig, amíg el nem jön az Úr napja (vö. 2Pt 3,10), a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára” (LG 68).
Isten Anyja a mi égi Édesanyánk is. Ma sem veszi le rólunk, gyermekeiről óvó, aggódó tekintetét, anyai szeretettel kísér utunkon. Mindig számíthatunk rá. A közelmúltban 90. születésnapját betöltött emeritus pápa, XVI. Benedek 2005 Nagyboldogasszony ünnepén ezt fejezte ki gyönyörű szavakkal: „Az ég nyitva áll. A Mennynek Szíve van”.
A cikk megjelent az Új Ember 2017.05.14 -i számában