- Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
- Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.
Még van ereje ahhoz, hogy odaforduljon másokhoz.
Nekem van-e erőm ahhoz, hogy észrevegyem a körülöttem lévőket, miközben keresztemet hordozom? Tudok-e feléjük fordulni? Vagy én is a siránkozók közé tartozom?
Lehet, hogy megtartom a parancsokat, de vajon észreveszem-e a mellettem szenvedőt? Meglátom-e őt és ha meglátom, vajon megállok-e mellette, vagy tovább lépek a „nem az én dolgom“ vagy a „most nem érek rá“ megnyugvásával?
Talán nemes célokkal foglalkozom. Lehet, hogy mások segítése már régen fontos nekem, de miközben megmentem mások életét, figyelek-e rá, hogy ne essen szét a sajátom?
Vajon nem fordult-e már elő, hogy elvágytunk a saját életünkből, hogy valahol másutt világmegváltó, nagy dolgokat cselekedhessünk?
Milyen nehéz néha elfogadni, hogy az az elsődleges szolgálati helyünk, ahová Te helyeztél bennünket!
Család, rokonság, szomszédság, iskola, munkahely. Lélekölő napi rutin feladatok, nehéz emberek, örökös problémák, folyamatos megoldandó szituációk. Ezek közül lehet, hogy valamelyik nem tetszik vagy kényelmetlen nekem.
Mégis, ha Jézust akarom követni, akkor nem válogathatok abban, hogy hol és mikor szeretném folytatni a Krisztus-követést. Ott és azokkal kell megtennem, akikkel Ő egybekapcsolt, akár vér szerint vagy lélek szerint vagy szolgálat szerint.
„Menj vissza, add el amid van, és kövess engem“ – mondta Jézus a gazdag ifjúnak.
Menj vissza, tedd rendbe a saját életed, a saját kapcsolataidat, a saját lelked, csak azután példálózz másoknak – mondhatta volna.
Hogy is bízhatná rám Jézus mások nagy dolgait, amíg a magaméval nem boldogulok?
- Könyörülj rajtunk, Uram!
- Könyörülj rajtunk!