A család szíve a házasság. A házasok életének szinte minden területe – gyermeknevelés, munka, idős hozzátartozók gondozása stb. – férj és feleség harmonikus kapcsolatán alapszik. Ezért rendkívül fontos, hogy a házastársak őszinte, mély beszélgetések által újra meg újra „leporolják” kapcsolatukról a hétköznapok szürkeségét, megújuljanak hitben és szeretetben.
Nagyszerű lehetőséget kínál erre a MÉCS Napok Házasoknak című program, melynek célja, hogy a házastársak őszintébb, meghittebb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal, egymással és Istennel. A program során témavezető házaspárok beszélnek az életükről. Tanúságtételüket kérdések alapján egyéni elmélkedés, majd házastársi beszélgetés követi. A kétnapos lelki programot szentmise és közös imák teszik teljessé.
A program a katolikus egyházban szerveződik, de nem katolikus vagy templomba nem járó házaspárok is részt vehetnek rajta. A részvétel feltétele a három évnél régebben kötött, egyházilag érvényes, illetve rendezhető házasság.
A MÉCS Napok Házasoknak Gabriel Calvo atya eredeti Marriage Encounter programja, amely 1961 óta a világ számos országában sokféle változatban terjedt el. Legismertebb változata a jezsuita Chuck Gallagher nevéhez fűződő Worldwide Marriage Encounter (Magyarországon: Házas Hétvége).
A MÉCS Napok Házasoknak – az eredeti Marriage Encounter program – Magyarországon 1999-ben indult a szerző, Gabriel Calvo engedélyével és támogatásával, a MÉCS Családközösségek szervezésében.
A MÉCS Napok Házasoknak program őszinte hitvesi párbeszédre indít, mélyebb önismerethez és harmonikusabb házastársi kapcsolathoz vezet, ugyanakkor az evangelizációnak is rendkívül hatékony eszköze.
Visszajelzések:
Az idézetek valódiak, az elmúlt évek során tartott programok magyar résztvevőitől származnak.
„A hétköznapok monotóniájából kiszakadva óriási élmény volt az „egymásra csodálkozás”. A homályos érzések, amik arra utalnak, hogy valami már nem úgy működik a házasságunkban, mint ahogy kéne, javarészt szertefoszlottak. Ami megmaradt belőlük, azokat szavakba formálva megoszthattuk egymással. Egészen úgy csodálkoztunk rá arra, hogy Jézus milyen kézzelfoghatóan velünk van a házasságunkban, mintha soha eddig nem tapasztalhattuk volna. Nagyon mélyen érintett a Szentlélek frissessége, ami úgy rázta fel a házasságunkat, mint ahogyan felráznak reggel egy dunnát.”
„Az első MÉCS Napok mindent felkavart bennünk. Akkor is éreztem, de most visszatekintve tudom, hogy mekkora veszélyben volt a házasságunk. De az volt a fordulópont. Ezután, igaz lassan, de minden kezdett a helyére kerülni bennem, bennünk. A második házas, majd egyéni MÉCS Napokat már mindketten egyértelműen pozitívan éltük meg. Tudtunk egymás szemébe nézni, beszélgetni, egymás közti konfliktusainkat – amelyek egyre ritkábbá válnak, váltak – kezelni. Közelebb kerültünk egymáshoz, gyermekünkhöz, Istenhez. Jobb szülőkké váltunk, remélem, ez így marad, sőt az Úr segítségével fejlődni fog tovább. ”
„A legutóbbi MÉCS Napok óta gyökeresen megváltozott Istenkapcsolatom (-kapcsolatunk) minősége. Könnyebb bízni Benne, elfogadni szeretetét. Azóta belülről jövő igényünk lett a közös esti ima, Szentírás-olvasás, s reggelente a Házaspárok napi imája. Az első MÉCS Napok felkavart, de a fellángolás csak rövid ideig tartó „újrakezdést” eredményezett. A második alkalom csendesebb, mélyebb volt, de az igazi lelki gyógyulás a harmadik alkalommal érintett meg.”
Tovább: http://mecsnapok.hu