A hit születése a hallás által
- Méltó a Bárány, akit megöltek,
- hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
„Ekkor Jézus megszólította őt: »Mária!« Erre ő megfordult, és héberül így szólt: »Rabboni!« – ami annyit jelent: Mester.” (vö. Jn 20,11-18)
Aquinói Szent Tamás énekli eucharisztikus himnuszában: „Szem, ízlés, tapintás megcsalódhatik, de a hallás rólad hittel biztosít.” A szeretett tanítványnak nem csalódott a szeme, mert amit látott (a sírban hagyott, besüppedt, üres lepleket, melyek Jézus testét takarták), összevetette azzal, amit az utolsó vacsorán Jézustól hallott: „most elhagyom a világot, és az Atyához megyek”. Húsvéti hite abból született meg, amit látott, mert az Úr igéit szívében hordozta: ettől kapott szikrát a látvány és lángot a szív.
Szeretnék én is mindent Isten mindenhatóságának, szeretetének és ígéreteinek fényében látni és nézni.
Húsvét egy új, magasabb rendű emberségbe való beavatás is egyben. Az érzékszervek, a szív, az értelem és az akarat fölemelése Isten gyermekei szabadságának színvonalára.
A szeretett tanítványnak, a szűztiszta férfiúnak a Szentlélek világosságában, ártatlan Jézus-barátságban, Krisztus-vonzódásban megfürdetett szeme van. Hasonlít lelki anyjához, a Szeplőtelen Istenanyához, aki viszont – szeplőtelenül fogantatva – Isten tetteinek éles, érzékeny, belső látásával rendelkezik. Magdolna látása azonban – csakúgy, mint az emmauszi tanítványoké – gyógyításra szorul. Hiába látja a föltámadt Jézust, nem ismeri föl. Kertésznek nézi. Asszony lévén illene, hogy vizuálisabb legyen, de nem az, mert elvesztette szüzességét, mely a test és lélek szüzessége is: elsősorban a szemeké. Szíve tisztaságát már elnyerte, amikor az Úr megbocsátott neki, most tekintetének, hallásának és tapintásának ártatlanságát kapja vissza, a néven szólítás pünkösdi eseménye által.
A Föltámadott nem magyaráz Mária Magdolnának, mint az emmauszi tanítványoknak, mert neki nem érvek és beszéd kellenek, hanem csak megszólítás. Arra várt egy életen át, hogy valaki olyan mélységben mondja ki a nevét, amely eléri, sőt túlhaladja a belső magány iszonyatos pusztaságait. Így csak a teremtő Isten tud nevünkön szólítani. „Mária!” – szól az Úr Jézus. Nem csupán az értelemhez, hanem behatol a szívnek abba a mélységébe, amelyet az ember nem ismer, csak az, aki teremtette. A néven szólítás istenemberi eseményének húsvéti stációja ez.
Engem is nevemen szólítottál, Jézusom. Soha nem akarom és nem is tudom feledni. Én is szeretném szent nevedet egész valómmal kimondani, és testvéreimet is úgy néven szólítani, hogy abban benne legyen egy sugár ebből a Húsvét reggeli ragyogásból.
Paradicsomkert, ahol Veled találkozunk, nem sírkert. Áldott a Föld az új kertész miatt, aki Ádám után megjelent, hogy egy nap átváltoztassa a Földet, megdicsőült testének mintájára.
-
- Aki föltámasztotta Jézust a halálból,
- a mi halandó testünket is életre kelti egykor, bennünk lakó Lelke által.
