Húsvétkor minden évben előkerül a lábmosás története. Jézus lehajolt és megmosta tanítványai lábát, mielőtt elküldte őket a világba. Keresztényként kilépve a mai hétköznapokba, talán nekünk is ugyanígy kellene lehajolni embertársainkhoz, hogy megmossuk a lábukat, hisz maga Jézus kérte tőlünk, hogy legyünk szolgája másoknak.
Nem könnyű ez. Ezért ha úgy nem is tudjuk megtenni, mint azt Jézus tette, talán meg tudjuk tenni úgy, mint ahogyan egy édesanya mossa meg a gyermekei lábát minden este lefekvés előtt, – akkor is, ha tudja, hogy újra és újra bepiszkolják majd.
Azoknak az embertársainknak, akik még nem értik Isten igéjét, megmutathatjuk azt a cselekedeteinkkel. Körbevehetjük szeretettel azokat, akik még nem képesek önállóan szeretetet kitermelni magukból.
Meghallgathatjuk a hozzánk fordulókat, megvigasztalhatjuk őket, könnyíthetünk a lelkükön. Segíthetünk nekik lassanként levakarni lábukról a világ sarát, hogy megszabadulhassanak tőle.
Ha szükséges, minden nap újra és újra tisztára kell mosnunk a lábukat, amikor találkozunk velük. Nem a fejüket megmosni, ahogyan azt mondani szokás, ha tévútra keveredtek, hanem lehajolni hozzájuk, ahogyan azt Jézus tette a tanítványaival.
Gyengéden, fokról fokra rájuk szappanozni az Úr igazságát és szeretetét, hogy megtapasztalhassák, milyen jó is az embernek tiszta lábakkal lefeküdni, és milyen könnyű tiszta lábakkal járni, amikor a világ szennye már nem tapad meg a talpunkon és nem húzza le azt.
Nem szabad ellankadni ebben a szolgálatban soha. Akkor sem, amikor látjuk, hogy valaki, akit tegnap már lecsutakoltunk, ma megint jön ugyanazokkal a terhekkel megrakodva, ugyanúgy beszennyezve magát. Ne keseredjünk el, hiszen egy édesanya is szó nélkül újra meg újra tisztára csutakolja a maszatos gyermekeit, annak ellenére, hogy tudja, holnap megint ez lesz.
Nem szabad azt gondolni, hogy meddő munka az egész. Mert eljön a nap, amikor testvérünk a testi éhségét és szomjúságát már csillapította, és mégis belső hiánytól szenved, mert szomjúságát a világi dolgok már nem tudják csillapítani. Akkor pedig megmutathatjuk neki a lelki táplálékok és az imádság élő vizét. Megtaníthatjuk különbséget tenni testi és lelki éhség között, hogy ne csatangoljon el ilyenkor földi vágyakat csillapítani, mert a lelke az, ami éhes.
A mai világban a dolgunk talán a lábmosással valóban „csak” annyi, hogy folyamatosan szolgáljuk azokat a felebarátainkat, akiket Isten a közelünkbe küld. Ne fáradjunk bele soha, akkor sem, ha a felszínen nem látunk eredményt, mert mindig van eredmény és Isten a láthatatlanban is látja azt.
Csak ott kell lenni alázattal, és tenni, amire Jézus tanított, mindegy, mit kapunk cserébe. Mert aki elszegődik az Úr szolgálatába, annak többé nem kell hálát vagy viszonzást várnia a felebarátaitól, hiszen Istennek cselekszik és a jutalmát is Tőle kapja meg.
Kép: 1856 – Ford Madox Brown.
Fotó: mudpreacher.org
