A két tanítvány úgy ment az Emmausz felé vezető úton, hogy a legszebb álmukat hagyták maguk mögött. Ebben a kilátástalan helyzetben szegődött melléjük Krisztus, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. Mert Krisztus sosem érkezik túl későn vagy túl korán –…
Vasárnap! (Húsvét 3. vasárnapja A év)
Az én Jézusom a Krisztus, – aki él! Életet ad nekünk! Feltámadván, feltárta az emmauszi két reményt vesztett tanítványnak a róla szóló jövendölések igazi értelmét. (Lk 24, 13-35) Történetükben, – akár rácsodálkozva is, – saját életünkre kell ismerjünk. Egész életünk,…
Feltámadással a hétköznapokba
A húsvét misztériumának megélése és a Feltámadás öröme után nehéz visszatérni a hétköznapokba. De nem azért éltük meg, hogy megrendítő előadásként éljen a szívünkben, hanem hogy megerősítsen minket és kivigyük ezt az erőt a mindennapjainkba. Munkába, családi életbe, emberi kapcsolatainkba és…
Feltámadás után: Az Örömút (Via Lucis=Fény útja) szalézi története
1988 nyarán Sabino Palumbieri szalézi atya, aki a római Pápai Szalézi Egyetem filozófiai antropológia professzora volt, javasolta egy sor új állomás létrehozását, amelyek a feltámadás utáni eseményeket követik egészen a Szentlélek kiáradásáig. Oldalunkon itt lehet végigjárni az Örömút állomásait. A…
Kárász Izabella: Magdolna húsvéti éneke
Én láttam Őt a hétnek első napján, mikor a sírhoz olajat vivék, s a követ akkor angyalai régen győzelmes arccal elhengerítették. Én láttam Őt, és a találkozásnak mély nyoma lelkem falán bent ragyog. És hirdetem a teremtett világnak, Ne sirassátok!…
Húsvétvasárnap! KRISZTUS halálból való FELTÁMADÁSA, AZ ÜNNEPEK ÜNNEPE!
Az én Jézusom a Krisztus, feltámadt halottaiból! Az istengyilkos dráma péntekjén, amikor minden bevégeztetett, a százados hitvallása már belehasított a sötétségbe! „Ez valóban az Isten Fia volt!” (Mt 27,54) A szombati nap folyamán azt érezhettük, Istenünk távol van, hallgat, –…
Egészen a Tiéd
EGÉSZEN A TIÉD Neked adom Uram, a kezeimet, tedd velük, amit szeretnél. Neked adom Uram a lábaimat, vidd őket arra az útra, ahol Te szeretnéd, hogy járjak. Neked adom Uram az ajkam, hogy mindig Te szólj általa, ha beszélek. Neked…
Mossuk meg egymás lábát…
Húsvétkor minden évben előkerül a lábmosás története. Jézus lehajolt és megmosta tanítványai lábát, mielőtt elküldte őket a világba. Keresztényként kilépve a mai hétköznapokba, talán nekünk is ugyanígy kellene lehajolni embertársainkhoz, hogy megmossuk a lábukat, hisz maga Jézus kérte tőlünk, hogy legyünk…
Jézus szenvedése orvosi szemmel
Bár nap mint nap találkozunk a kereszttel, a mai embernek kevés fogalma van arról, mit is jelentett valójában a kereszthalál, ez a római kivégzési mód. Számos történész és orvos munkája nyomán nagyjából rekonstruálni lehet, hogy pontosan mit álltak ki az…
Vasárnap! (Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja A év)
Az én Jézusom a Krisztus, kinek Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk ezen a vasárnapon. Pálmaágat lengetve köszönti Őt a nép: „Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 9) Szépséges és mély gondolatokkal teli Nagyhetünk első napja ez.…