Én láttam Őt a hétnek első napján,
mikor a sírhoz olajat vivék,
s a követ akkor angyalai régen
győzelmes arccal elhengerítették.
Én láttam Őt, és a találkozásnak
mély nyoma lelkem falán bent ragyog.
És hirdetem a teremtett világnak,
Ne sirassátok! Él! Föltámadott!
Én láttam Őt, míg békességet szólva
tanítványai között megjelent.
Lelkem nyomába jár az Ő lelkének.
Tudom, hogy emmausi alkonyatban
két tanítványnak dicső jelt hagyott,
és hirdetem a fénysugaras napban:
– Ne sirassátok! Él! Föltámadott!
Én láttam Őt és ez elég ok arra,
hogy amíg élek, örömdal legyen
nagypéntek után Krisztusom köszöntő
húsvéti diadalmas énekem!
Tudom, e földnek minden tája zengi,
s ezzel köszönti eme nagy napot:
– A Krisztus él! A Krisztus újra itt van!
A Krisztus győzött, mert feltámadott!
Feltámadásra konduló harangok
segítsetek csak dalolni nagyon,
legyen hangotok harsogó ének,
hatoljon át a hideg kőfalon
rombolja le a halál építményét,
tündököltesse azt a csillagot,
amit a húsvét napja nekünk külde,
mert él a Krisztus, mert feltámadott!
Lélek, ki vártad azt, hogy visszajöjjön,
és búsan álltál nagypéntek alatt,
kinek mélyéről kétségbeesések
panasza szállt ki és hit se maradt,
és azt hitted, hogy vége van örökre,
most áldjad Istent! Győzelmet adott!
A világ üdve, a húsvét szent Hőse
Életben maradt! Ím föltámadott!
Én láttam Őt és látom is, örökre,
bár felhő takarja el, s fényfalak,
de lelkem mélyén Krisztus és az Ige
s az örök élet hite megmaradt.
S elmegyek én is egykoron utána,
mikor győzök e földi életen,
de addig zengjen lelkemből hozsánna,
s húsvéti diadalmas énekem!