Vasárnap! (évközi 34. vas B év) – Krisztus a Mindenség Királya!

Az én Jézusom a Krisztus, aki Pilátusnak és rajta keresztül mindnyájunknak jelenti ki: „Az én országom nem ebből a világból való!” (Jn 18, 36) Országa az emberi társadalmak felett egy másik közösség, azoknak a közössége, akik őrá hallgatnak. Az egyházi…

Fekete Gyula: Tanúsítvány a csodáról

Az illetékes egyházi körök nemigen emlékeztek meg idáig róla, hát feljegyzem én, míg végképp feledésbe nem merül: 1929. december 6-ára virradó éjjel csoda történt egy borsodi községben, ott is éppen a mi házunkban. Talán meg sem történt volna a csoda,…

Vasárnap! (évközi 33. vas B év)

Az én Jézusom a Krisztus, amikor a végső időkről beszélt tanítványainak, nagyon határozottan mondta: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.” (Mk 13, 31) Az Egyház, a kétezer éves történelme folyamán mindig, Jézus Krisztus Igéjéből,…

Vasárnap! (évközi 32. vas B év)

Az én Jézusom a Krisztus, figyelmeztette az előtte levő tömeget: óvakodjanak az írástudóktól, – „akik színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” (Mk 12, 40) Ismét olyat mond, teljes határozottsággal, ami ránk is, ma is, – érvényes. Istent nem…

Vasárnap! (évközi 31. vas B év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki az őt faggató írástudónak, beszélgetésük végén, különös mondatot mond: „Nem jársz messze Isten országától.” (Mk 12, 34) Az írástudó arról faggatta Jézust, mi a véleménye, melyik a parancsolatok közül a legelső. Ha mi beszélgetnénk…

Szentáldozás régen és ma

Verbényi István írása – megjelent az Új Ember 2001. szeptemberi és októberi számaiban Tizenöt évvel ezelőtt, 1986. szeptemberében engedélyezte a Püspöki Kar a szentáldozás formájának megválasztását: az Oltáriszentségnek a nyelvre való helyezése mellet a hívő kérheti, hogy a kezébe helyezzék,…

Mi mindenért szerethetjük Szent Péter apostolt?

Sokmindenért szerethetjük! Talán leginkább azért, mert emberi volt. Hús-vér ember, egyszerű származással, emberi problémákkal, emberi kisiklásokkal. De megtalálta a tiszta, igaz utat Jézusban, és az Úr végül őrá bízza az ő egyházát. Péter olyan utat jár be, amiben megfigyelhetjük, hogyan…

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE: ÚRNAPJA!

Az én Jézusom a Krisztus, aki köztünk van, mert minden szentmisében földre száll és vándorlásunk társa lesz. Azon az „első” vacsorán apostolainak, testét és vérét adta: „Vegyétek, ez az én testem, … ez az én vérem” (Mk 14, 22-24) Feláldozott…

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

  Az én Jézusom a Krisztus, aki tanítványait tanítani és keresztelni küldi, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére!” (Mt 28, 19) E szavak pedig azt mutatják, hogy az Egyház már egészen a kezdetektől fogva vallotta a Szentháromság titkát.…

PÜNKÖSDVASÁRNAP!

Az én Jézusom a Krisztus, kinek megváltói tevékenységének koronája, a Szentlélek eljövetele. Így vigasztalta apostolait amikor látta, hogy az elválás szomorúsága tölti be lelküket: „Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló.…