Ferences flashmob a békéért 2015 ádventjén

Az Úr adjon Nektek békét! (Assisi Szent Ferenc) Napjainkban egyre nagyobb mértéket ölt a világban tapasztalható békétlenség, ezért a ferences közösség felhívására 2015. december 13-án, Ádvent 3. vasárnapján több száz gitáros és énekes csatlakozott egy nagy közös flashmobhoz, hogy Karácsony…

Rendhagyó karácsonyi történet

Böjte Csaba előadásából „A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában…” „Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is…

Ima ádventben

Mindenható mennyei Atyám! Sötétségben vergődő életemet eléd viszem és várom azt, hogy rám tekints. Mindennapi rohanásban morzsolódnak el napjaim és örömtelenségben keresem a kivezető utat. Te vagy az én teremtőm és oltalmazóm is születésemtől fogva. Irányítsd az én lépéseimet, hogy…

Ádventi gondolatok Böjte Csabától

A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tőlünk a reményt. Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövő, hogy létünk elérte a korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel, sok logikával dolgozik:…

Mit jelképez az ádventi koszorú?

 Az adventi koszorú végigkíséri a karácsonyi várakozás négy hetét, megteremti az esti ima bensőséges hangulatát a családban. A koszorú mint tárgy is szép. A karácsonyváró gyertyagyújtás a gyerekek meghatározó élményévé válhat, így jó, ha el tudjuk mesélni nekik, mit jelképez…

Miklós püspöktől Mikulásig

Élt egyszer Kis-Ázsiában, a 300-as évek elején, Patara városában egy jó lelkű fiú, aki a szegényeknek osztotta szét apai örökségét. Amikor tudomást szerzett arról, hogy nyomorúságba jutott szomszédja bordélyházba akarja adni a lányait, titokban, éjjel három arannyal teli erszényt dobott…

Ma is Noé korát éljük – higgyünk Istennek

Barsi Balázs OFM gondolatai ádvent első vasárnapján Nem azt mondja az Úr Jézus, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek. A vízözön mégis elpusztította őket. Nem azzal vétkeztek,…

Paul Roth: Mentsd meg a Karácsonyt!

Óh Jézusom, mentsd meg a karácsonyt. Nekünk már nincs hozzá erőnk. Mi vásárolunk és rohanunk, kis csomagokat készítünk, karácsonyfákat díszítünk, és énekeljük: ,,csendes éj” De a titok, Isten Fiának titka, hogy emberré lett értünk, gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció. Jézusom,…

Angyalmisék, hajnali misék, roráték

Kosztolányi Dezső így ír a rorátékról: „Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ’Ó, fényességes…

Ima az ünnepre várva

  Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy… Haragszol ilyenkor rám? Kérlek,…