Ötödik stáció – Az emmauszi tanítványok fölismerik Jézust a kenyértörésben

A belső szem megnyílása

• Méltó a Bárány, akit megöltek,
• hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

„Ekkor megnyílt a szemük, és fölismerték, de ő eltűnt a szemük elől.” (vö. Lk 24,28-35)

A húsvéti hit születésének pillanata az emmauszi tanítványok számára nem más, mint átmenet a „látom, de nem ismerem” világából az „ismerem, de már nem látom” valóságába. Ez is keresztény hitünk egyik lényeges vonása.

„Ekkor megnyílt a szemük.” Ez a kifejezés nem a külső látásra vonatkozik, hiszen eddig is nyitva volt a szemük: látták az „Idegent”, figyelték az utat, hogy eljussanak a faluba, ahova tartottak. Ez a belső látás, a fölismerés pillanata. A „megnyílt a szemük” az ókori ember számára kedves képes beszéd: a belső szem megnyílását jelzi. S nehogy valaki a külső látásra gondoljon, kimondja: „fölismerték”. E gondolatot az is igazolja, hogy az evangélista ezek után azt mondja: „eltűnt a szemük elől”. Az üdvösséget adó fölismerés után, az üdvösség szempontjából már nem szükséges többé a „fizikai” látás, nem adhat a fölismeréshez semmi lényegeset. Ezért is mondja az Úr: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Az érzékeknek óriási szerepük van, de az általuk közvetített tapasztalatot meg kell haladni a hittől megvilágosított értelemmel. A hit belső látás. Nem bizonytalanabb és irreálisabb, mint a külső. Így van ez mindennapi életünkben is, amikor örömmel kiáltunk fel: „most már látom az összefüggéseket”, vagy amikor boldogan megállapítjuk: „most már látom, hogy szeretsz”. Mit használna egy fedél alatt lakni azzal, aki engem valóban szeret, ha nem „látnám” – nem ismerném föl – irántam való szeretetét? Igaz, fájdalmas ezt akkor fölismerni, amikor már nem láthatom, mert meghalt. Jézus azonban él! Így viszonozni is lehet szeretetét, amelyet fölismertünk a kenyértörésben, a szentmisében, mert ott halljuk halálának igazi, nagycsütörtök estéjén kimondott megokolását: „Vérem kiontatik a bűnök bocsánatára.” Mit használna, ha ugyan látnám őt szememmel, de nem ismerném föl, hogy ő az Isten Fia, az örökkévaló? Viszont milyen boldogító és reménységet adó felismerni őt, és tudni: valóban föltámadt az Úr. Él, de többé már meg nem hal.