Ebben az exkluzív interjúban Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció új prefektusa őszintén beszél a liturgiai csatákról, a pápa kritizálásáról, az azonos neműek házasságáról, az iszlámról és iszlamizmusról, és arról, hogy Afrika hogyan mentheti meg a Nyugatot.
Isten vagy a semmi című, Nicolas Diat-val együttműködve írt könyvének kiadása kapcsán pár napra Párizsba látogatva, az Aleteia munkatársának, Élisabeth de Baudoüinnak válaszolt az alábbi kérdésekre. Barsi Balázs OFM atya jelenleg dolgozik Robert Sarah bíboros “Isten vagy a semmi” című könyvének magyar fordításán, ezt az interjút is az ő kérésére közöljük honlapunkon.
*
Eminenciáns Úr, Ön a könyvében, az Isten vagy a semmi címűben többször említi a „liturgikus háborút”, amely évtizedek óta megosztja a katolikusokat. Azt mondja, hogy ez a háború igen szerencsétlen, a katolikusoknak különösen egységesnek kellene lenniük ebben a témában. Hogy tudunk túllépni ezeken a megosztottságokon és hogy tudjuk egyesíteni a katolikusokat Isten imádatában?
Sarah bíboros: A II. Vatikáni Zsinat sohasem kért arra minket, hogy tagadjuk meg a múltat és hagyjuk el Szt. V. Piusz miséjét, amely rengeteg szentet nevelt ki, vagy hogy vessük el a latin nyelvet. Ám egyúttal támogatnunk kell a liturgikus reformot, melyet a zsinat maga is szeretne. A liturgia különleges hely, ahol szemtől szemben találkozunk Istennel, elé visszük egész életünket, munkánkat, és mindezeket felajánljuk az ő dicsőségére. Nem ünnepelhetjük úgy a liturgiát, hogy közben fegyverek vannak nálunk: a vállainkon hordozzuk a gyűlölet, harcok, a neheztelés fegyvereit. Jézus maga mondta: „Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron… először menj, békülj ki testvéreddel” (Máté 5:23-24). Ebben az Istennel való „szemtől szemben” találkozásban a szívünknek tisztának kell lennie, minden gyűlölettől és gonoszságtól mentesnek. Mindenkinek el kell távolítani a szívéből az összes olyan dolgot, ami erre a találkozásra árnyékot vethet. Ebbe beleértendő az is, hogy tiszteljük mindenkinek az érzékenységét.
Ez nem pontosan az, amit XVI. Benedek is akart?
Sarah bíboros: Igen, ez az értelme a Sumorum Pontificum motu proprio-nak (2007. július, a szerk.). XVI. Benedek rengeteg energiát és reményt fektetett ebbe a munkájába. Sajnos, nem ért el teljes sikert, mert az emberek „ragaszkodtak” saját egyedi rítusaikhoz és kölcsönösen kizárták egymást. Az Egyházban mindenkinek képesnek kellene lennie a saját érzékenysége szerint ünnepelni. Ez a megbékélés egyik feltétele. Figyelmet kellene fordítani a liturgia szépségére, annak szentségére. Az Eukarisztia nem vacsora a barátokkal, hanem szentséges misztérium. Ha buzgósággal és szépséggel ünneplik, bizonyára el lehet érni a megértést. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten az, aki megbékít, és ez időbe telik.
A pápákról szóló fejezetben említi a kritikákat, amelyeknek ki vannak téve, még az egyházon belül is. Ferenc pápa sem kivétel: néhány katolikus a stílusát kifogásolja, amit tesz, amit mond, a kifejezéseit… Az lehet az érzés, hogy az Egyház egy szárnya nem bízik abban, hogy megtartja a hitletéteményt. Mi legyen a hívek hozzáállása a Pápához? Kritizálhatja egy katolikus Péter utódját?
Sarah bíboros: Nagyon egyszerű a válasz, itt található: mit gondoljunk egy olyan fiúról vagy leányról, aki nyilvánosan kritizálja apját vagy anyját? Hogy tisztelhetnék őt az emberek? A Pápa a mi atyánk. Tisztelettel, szeretettel és bizalommal tartozunk neki (még ha a kritika nem is látszik zavarni őt). Bizonyos dokumentumokat vagy közleményeket olvasva az embernek esetleg az lehetne a benyomása, hogy ő nem tiszteli a doktrínákat. Személy szerint én teljes mértékben bízom benne és minden keresztényt ugyanerre bíztatok. Higgadtnak és nyugodtnak kell lennünk, mivel ő irányítja a hajót. Jézus vele van, Aki azt mondta Péternek: „ én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, és … megerősítsd testvéreidet.(Lukács 22:32) Egy konklávé Isten akarata, Isten az, aki az Egyház számára a Pápát adja. Isten adta nekünk Ferencet, hogy napjaink Egyházát vezesse.
Mit mondjunk azoknak, akik azt állítják, hogy ő nem a „Szentlélek választása” volt?
Sarah bíboros: Ezt a kérdést teszem fel nekik: ők közvetlen kapcsolatban vannak a Szentlélekkel?
„Azon európai erőkről, amelyek meg kívánják akadályozni, hogy a katolikusok gyakorolják a szabadságukat”- ön azt írja, „a Manif pour tous* a szükséges kezdeményezések egyik példája. A kereszténység géniuszának egyik megjelenési formája volt.” Főtisztelendő Uram, támogatja azokat a keresztényeket, akik ezrével vonultak utcára, hogy demonstrálják elkötelezettségüket a család mellett és amellett a tény mellett, hogy minden gyermeknek apára és anyára van szüksége?
* a szerkesztő megjegyzése: a „Manif pour tous” francia nemzeti mozgalom, amely békés megmozdulásokon tiltakozott a „házasság mindenkinek” törvényjavaslat ellen.
Sarah bíboros: Keresztényként az a küldetésünk , hogy tanúságot tegyünk a hitünk mellett. Tudjuk, hogy a család Isten által kívánatosnak tartott valóság. Tudjuk, mit jelent az Egyház és a társadalom számára; nélküle nincs jövő sem az egyik, sem a másik számára. Ezért a „Manif pour tous” mód arra, hogy a keresztények, akik megvédik ezt a valóságot, tanúságot tegyenek a hitükről. Nem habozok megerősíteni: teljes mértékben támogatom ezt az eseményt a különféle formáiban. Ezek az Egyházhoz és a hithez való hűség kifejeződései.
De első látásra elbuktak!
Sarah bíboros: Krisztus is elbukott látszólag, háromévnyi nyilvános működés után meghalt, sírba tették és a sírt lepecsételték. De Ő feltámadt és legyőzte a gonoszt. A” Manif pour tous”, a különféle kifejeződési formáiban, nem tudta megakadályozni a politikai döntéseket. De elért egy nagy győzelmet: sikerült újra megerősítenie a családokat. Ez nagy győzelem. Emiatt folytatódnia kell. Ez nem egy egyszeri akció. Folytatnunk kell a publikálást, az utcára vonulást, a demonstrálást. És bátorítanunk kellene azokat a szolid otthonokat, amelyek biztosítják, hogy a szeretetet győz és nem hal meg.
Mit ért ez alatt?
Sarah bíboros: A szeretet olyan, mint egy virág a sivatagban, öntöznünk kell és őriznünk, hogy ne legeljék le az állatok. Hogyan védjük meg a szeretetet? Napi figyelemmel. Hogyan öntözzük? Megbocsátással. Továbbá gondoznunk kell ezt a növényt imádsággal, kötődéssel, párbeszéddel. Ezek nélkül a növény, a szeretet elpusztul. Egy növény nem képes túlélni, ha nem ápolják. Ám a nagy kertész Isten. Ha egy család elutasítja Őt, nem fog megmaradni. Demonstrálni, az helyes dolog. De gondoznunk kell a családjainkat. Biztosítanunk kell, hogy a szeretet, ez az értékes ajándék, életben marad a házastársak szívében, és él a családban
Európában az Iszlám terjedése és radikalizálódása gondokat okoz. Önnek, aki egy túlnyomó többségében muszlim országból származik, ahol muszlimok és keresztények békében élnek, és aki az iszlámról mint a „béke és testvériség vallásáról” beszél, mik erről az érzései?
Sarah bíboros: Honnan származik a félelmünk? Az iszlám régóta jelen van Európában és soha eddig senki nem félt tőle. Igaz, kevesebb muszlim volt. De akkoriban a hit is erősebb volt. És a fenyegetés érzése nem létezett vagy csak marginálisan. Guineában a lakosság 5%-a katolikus és 73%-a muszlim. De nem félünk egymástól. Ehelyett ösztönözzük egymást a hitünkhöz való hűségünkkel. Látva a muszlimokat, akik számára az imádság és az Istennel való közvetlen kommunikáció létfontosságú, a keresztényeknek fel kell tenniük maguknak a kérdést: az igaz Istenben hiszek, aki Krisztusban jelentette ki magát: vagyok olyan buzgó, mint a muszlimok? Böjtölök? Isten nem olyasvalaki, akivel alkalmanként kapcsolatba kerülök, amikor időm van rá. Neki kell az első helyen lennie: a családban, a társadalomban… Felhívok minden keresztényt, erősítse kapcsolatát Vele. Az imádság szintén szükséges, mindkét oldalon, hogy mindenki békében éljen.
Ezzel kapcsolatban Ön gyakran említ egy muszlim legendát…
Sarah bíboros: Igen, ez a történet a pásztorlányról, akit kicsit őrültnek tartottak, mert a bárányai együtt éltek a farkasokkal. Ha magyarázatot kértek tőle, azt felelte: „Javítottam az Istennel való kapcsolatomon, és Isten javított a farkasok és a bárányok kapcsolatán”. Isten békét ad az emberek közé, imádság által.
Ez igen távol esik a radikális iszlám erőszakos viselkedésétől. Ezt hogy magyarázza?
Sarah bíboros: A karikatúrák, amelyek (mások mellett) az iszlámot célozzák, nem a testvéri együttélést támogatják. Ahogyan a Pápa mondta, nem lenne szabad más emberek hitét sértegetni. Nincs arra jogunk, hogy csak mert nem azonos a hitünk másokkal, sértegessük és kifigurázzuk azt. Ennek véget kell vetni! De igaz muszlimok sosem gyilkoltak meg senkit. Azok, aki lefejeznek, keresztre feszítenek vagy lemészárolnak embereket az Isten nevében, kivetítik minden erőszakos cselekedetüket egy olyan elképzelésre, amelyet Istenből csináltak. Az én hazámban a muszlimok elborzadnak ezeken a bűncselekményeken és azokon a lényeken, akik csak nevükben emberek.
Úgy gondolja, hogy az iszlámmal bánva a Nyugat a tűzzel játszik?
Sarah bíboros: XVI. Benedek rámutatott,- aki aggódott emiatt- ,hogy még sosem utasították el olyan erősen Istent, mint napjainkban. Ha a Nyugat nem tér vissza keresztény kultúrájához és értékeihez, a helyzet életveszélyessé válhat. De szerintem el fog jönni az idő, amikor a nyugatiak rájönnek, hogy nem képesek tovább élni Isten nélkül. Ebben a tekintetben Afrika segíthet.
A könyvében beszél Afrikáról, annak szenvedéseiről, arról az ideológiai gyarmatosításról, melynek elszenvedője, de az értékeiről is. Véleménye szerint mit adhat Afrika a világnak és az Egyháznak?
Sarah bíboros: Afrika mindig szerepelt Isten megváltási tervében. Afrika mentette meg Jézust, amikor Egyiptomba menekültek. Egy afrikai, Cirenei Simon segített vinni a keresztjét. Afrika rengeteget szenvedett. Értékeit tagadták (és ma is tagadják, azáltal, amit Ferenc ideológiai gyarmatosításnak nevez, és különösen a gender elmélet kapcsán). Megtapasztalta a rabszolgaságot. Afrika szenvedése arra késztette II. János Pált (aki azt is mondta, hogy ez meg fogja lepni a világot, a szerk.), hogy azt mondja, a neveik fel vannak írva „Krisztus tenyerére, melyet a keresztre feszítés szögei ütöttek át”. De néhány évtized alatt az Egyház arrafelé nagyon sokat fejlődött, sok papi és szerzetesi hivatással, ezért VI. Pál „Krisztus új lakóhelyének” nevezte. És mivel az afrikaiak szintén mélyen vallásosak és nem lehet őket elválasztani Istentől, ők lesznek azok, akik visszahozzák Istent a világnak.
Talán Afrika adja az Egyháznak a következő Pápát?
Sarah bíboros: (nevet) Micsoda kérdés! (később, gondolkodás után) Isten az, aki a Pápát adja…
És Nicolas Diat, a könyv (Isten vagy a semmi) társzerzője, aki szintén jelen volt ezen a találkozáson, hozzátette: „Kérjétek az Urat! És ha választ kaptok, mondjátok el nekem!”
Élisabeth de Baudoüin interjúja, az Aleteia francia kiadásából fordítva (angolra)
Az interjút angolból fordította Török Bálint
cikk forrása: http://juventutem.hu/993/
2015.05.07.