Lelki táplálék

7 fogadalom ötlet, ami közelebb vihet Istenhez

Előttünk áll egy új év, új lehetőségekkel. Legyünk más emberek jövő ilyenkorra. Az egyéb fogadalmak mellett idén határozzunk el egy lelki dolgot is, amivel közelebb kerülhetünk a jó Istenhez. Az alábbi kategóriák ötletekkel próbálnak segíteni a lelki élet elmélyítéséhez. Ha…

Szentáldozás régen és ma

Verbényi István írása – megjelent az Új Ember 2001. szeptemberi és októberi számaiban Tizenöt évvel ezelőtt, 1986. szeptemberében engedélyezte a Püspöki Kar a szentáldozás formájának megválasztását: az Oltáriszentségnek a nyelvre való helyezése mellet a hívő kérheti, hogy a kezébe helyezzék,…

Mi mindenért szerethetjük Szent Péter apostolt?

Sokmindenért szerethetjük! Talán leginkább azért, mert emberi volt. Hús-vér ember, egyszerű származással, emberi problémákkal, emberi kisiklásokkal. De megtalálta a tiszta, igaz utat Jézusban, és az Úr végül őrá bízza az ő egyházát. Péter olyan utat jár be, amiben megfigyelhetjük, hogyan…

A Lamentáció néven ismert imádságról

A Lamentációk vagy Jeremiás siralmaiként ismert ájtatosság a szent három nap egyik többé-kevésbé ismert imádsága. Eredete a zsolozsmában keresendő, és a szent három nap reggeli dicséretének (Laudes) és olvasmányos imaórájának (Matutinum) ötvözete. Az egyház ősi gyakorlata, hogy húsvét évi ünneplését…

Urunk lelki gyötrelmei

(Részlet Boldog John Henry Newman írásából) „Akkor tehát, abban a legszörnyűbb órában ott térdelt a világ Megváltója, istenségének védőpajzsát letéve, hívó szavára váró angyalainak vonakodó seregét elbocsátva, és kitárt karokkal oda tartotta minden bűntől csupasz mellét a Rá támadó ellenségnek…

Istennel böjtölni Istenért

„Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.” (Mt 6,18) 1. Imádkozni, böjtölni, alamizsnát adni. Amikor a böjti időszakot elkezdjük, arra kell, hogy emlékezzünk, hogy bűneinkért vezekelnünk kell,…

Hol keressük az ökumenizmust?
Van-e értelme az ökumenikus hétnek?  Nem képmutatás ez?  Lehet-e ma örömet találni Krisztus szétszakított testében?  Merre tekintsünk, hogy igaz egységet fedezzünk fel egymásban? Krisztus tanításában benne van az egységre való buzdítás: „Legyenek mindnyájan egyek" (Jn 17,21).  Aki megpróbálta, talán már észlelte, hogy…
Vízkereszt, URUNK MEGJELENÉSÉNEK ÜNNEPE!  

Az én Jézusom a Krisztus, akit az Isten útmutatását engedelmesen követő napkeleti bölcsek felkerestek, hogy hódoljanak előtte. „A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a Gyermeket Anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket és ajándékot…

Bízd Újra Életed Krisztusra – de hogyan?

Körbejárja az internet oldalait a BÚÉK köszöntés keresztény verziója is. Bízd Újra Életed Krisztusra. A sok újévi fogadalom helyett valóban elegendő volna, ha csak ezt az egyet fogadnánk meg. Egy másik bejegyzésben korábban arról írtunk, hogy a bölcsek másik úton mentek…

„Legyetek szentek!” De hogyan legyünk szentek?

A Szentírásban legalább hatszor előfordul ez a felszólítás számunkra:  „Legyetek szentek!”* De hogyan lehetnénk mi szentek? Mi, a hétköznapok küzdelmeiben szétzúzott emberek, szétesett kapcsolatokkal, semmi szabadidővel, örökös rohanással, fájdalmakkal, sebekkel, betegen, fáradtan és kimerülve? * (Lev 11,45; 19,2; 20,7; Szám 15,40;…