Férfi és nő különböznek egymástól. Segít egymás szeretetében és elfogadásában, ha megértik a különbözőségüket, annak okait.
Székely János atya lelkigyakorlatos elmélkedéseiből a házasságról
A férfi számára nagy tanulás a nő érzéseit, hullámzását megérteni, elfogadni, megszeretni. A nő számára pedig nagy tanulás a férfi időnkénti érzéketlenségét, keménységét, érzelmi vakságát kibírni, nem rosszra magyarázni, hanem ügyesen kezelni. Megtanítani a férfit arra, hogy mivel okoz fájdalmat, mivel okoz örömet, mert a férfi sokszor nem látja.
Férfi és nő különböznek egymástól. Segít egymás szeretetében és elfogadásában, ha megértik a különbözőségüket, annak okait.
A legtöbb nő érzékeny, nagyon sok mindent megérez és megérzések alapján igazodik el a világban. Ez a női tulajdonság elsősorban az anyaságból fakad. A nő egészen egy a gyermekével, a testében hordja, nagy fájdalommal, de még nagyobb örömmel a világra hozza, szoptatja: rendkívül ráhangolódik a gyermekére. Szinte szimbiózisban él vele. Megtanulja, hogy hogyan nyúljon hozzá, hogy miért sír, minek örül. A nő fantasztikusan megtanulja azt, hogy megérezze, mi van egy másik emberben. Ha a gyermek jön haza az iskolából és eltitkol valamit, hogy egyest kapott, vagy bántották, az édesanyja általában egyből megérzi, hogy itt valami baj van. Az apa általában nem, akkor sem, ha fél órát focizott a fiával. Benne nincs meg ez az érzékenység.
A férfi természetet mind a mai napig meghatározza az a sok tízezer év, amit az emberiség a történelem előtti időkben élt vévig. A férfinak néha rendkívül nehéz helyzetekben kellett helytállnia. Rettenetes csatákban, vadászatokon, fagyban, éhezve. Úgy tudott túlélni, hogy minden érzést elfojtott. A fiúkat mindmáig így nevelik. Ha egy kislány sír, az nagyon aranyos, a fél család összefut, azon valahogyan segíteni kell. Ha egy fiú sír, az egy idő után nem olyan aranyos. A fiú ne sírjon, az katonadolog.
Ez az egyik legtipikusabb különbség férfi és nő között, amiből sok nehézség tud fakadni. Gyakran a feleség megbántódik valamin, hogy a férje nem szán rá időt, nem kedves hangon beszél vele stb. A férfi jó esetben észreveszi, hogy a felesége szomorúbb, de nem tudja, hogy pontosan miért. Nincs meg ez az érzékenysége. A feleség ezen sokszor még jobban megbántódik, és csak azért sem mondja el, hogy vegye már észre, figyeljen oda jobban rám, szeressen jobban. Úgy gondolom, hogy a feleség részéről ez nagyon nagy hiba. Ha a feleség szeretné, hogy a férj értse az ő gazdag, színes, néha hullámzó, néha nem egészen racionális érzelmi életét, akkor el kell neki mondania, hogy mit érez. Rövid, érthető mondatokkal szüntelenül jeleznie kell a férje számára, hogy minek örül és mi fájt. Nem hosszú szófolyamokba elrejtve, hanem világos, rövid mondatokban. Egyébként persze szabad a feleségnek sokat beszélnie, és a férjnek kell is ezt sokat hallgatnia, ám ha a feleség fontos dolgot akar jelezni, akkor ezt világos, rövid mondatokban kell megtennie. Ha a feleség tudja a házasság kezdetétől bölcsen jelezni, hogy mi az ami fáj, és minek örül, akkor megtanítja a férjét arra, hogy vele hogyan bánjon, őt hogyan szeresse. Szinte használati utasítást ad neki önmagához. Ha a feleség nem tudja ezt bölcsen jelezni, akkor nagyon hamar külön sínpályákon fognak futni, a férj nem fogja érteni a feleségét, nagy sebeket fog neki okozni akaratán kívül is.
A legtöbb férfi nehezen beszél az érzéseiről. Nehéz a férfiból az érzéseit előhozni, de azért valahol a mélyén – azt gondolom, hogy – nagyon sok férfi erre vágyik is. A legtöbb férfi elég igényes abban, hogy kinek, mit és mennyit mond el. Nagyon gyakran megtörténik, hogy a nő elkezdi kérdezgetni a férjét, hogy miért vagy szomorú. A férfi nagy nehezen belevág, és elkezdi mondani, hogy mi a problémája. Ha a feleség három ilyen szaggatott mondat után, amiben több a szünet, mint a beszéd, közbevág és azt mondja: „Ja persze, tegnap a barátnőm is mondta, hogy az ő férje is így van”, akkor a legtöbb férfi elhallgat, és magában azt mondja, hogy akkor úgy látszik, nem is annyira érdekes, amit nagy nehezen megpróbált megfogalmazni. És akkor lehet, hogy egy-két hónapig semmi komolyat nem fog mondani.
A legtöbb férfi igényes abban, hogy kinek és mit mond el. Csak akkor tudja elmondani, ha érzi, hogy értik, hogy ténylegesen érdekli a feleségét. Szép női művészet a férfi lelkét kicsit előrehozni, életre kelteni. Ahogy József Attila írta: „Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget” (Óda) Ha a nő édesanya, akkor a gyerek fejlődését segíti, és kicsit a férjnek is ilyen értelemben édesanyja, a lelkét segíti kibontakozni.
Egy másik alapkülönbség a férfi és a nő között abban rejlik, hogy a szerelem titokzatos körforgását a férfinak kell újra és újra elindítania, életben tartania. Fontos felelőssége a férfinak, aki kell, hogy a szerelemben mindig kezdeményező tudjon lenni. Udvarolni tudjon, ötletei legyenek, programokat találjon ki, színt vigyen a házasságába. Sugározza a felesége felé, hogy örül annak, hogy ő a felesége. Ha egy feleség ezt megkapja, attól szárnyakat kap, százszorosan visszasugározza. Nagyon fontos, hogy egy férfiban meglegyen ez a nagylelkűség, bőkezűség, ez a belső gazdagság, hogy képes legyen, hogy örömét lelje abban, hogy a feleségének udvarol, hangulatot visz a kapcsolatukba. Nem is mindig könnyű férfiként udvarolni, kezdeményezni, adni. Fontos, hogy a férfinak legyen egy titkos kincsestára, ahonnan merít, ahonnan adni tud. A legfontosabb ilyen kincsestár a férfi hite.
Sokkal több szép házasság van, mint ahogy gondolnánk.
Az írás megjelent Székely János: „Én vagyok az út” – Lelkigyakorlatos elmélkedések c. könyvben
Fotó: pixabay